VitaPig Roadshow a haladás jegyében
2018-10-17


Több mint 100 partnergazdaság szakembereit láttuk vendégül az október 10. és 11-én megtartott, őszi VitaPig Roadshow, sertéstakarmányozási konferenciáinkon.



A rendezvényen megjelent kedves Partnereinket Kulik Zoltán és Szegszárdy Imre köszöntötték a Vitafort Zrt. nevében. 

 



"Haladunk a korral” - volt az ezévi sertés programunk mottója és persze megállapítottuk, hogy a KÓR is halad velünk, hiszen a szakmai napok egyik előadója, Dr. Abonyi Tamás (NÉBIH ÁDI) az állategészségügy kihívásai között kiemelten foglalkozott az ASP-vel. Egyértelmű, hogy sajnos ez a kór „halad velünk”.

Dr. Mézes Miklós (SZIE-MTA) abszolút jövőbe mutató előadásának témája a Nutrigenomika volt, amely már gyakorlati eredményeket is fel tud mutatni. Takarmányozás a gének szintjén már nem is a távoli jövőt sejteti. Lebilincselő előadás volt.

A feldolgozóipar jelenét és a jövőbeni kihívásait a KOMÉTA ’99 Zrt. beszerzési igazgatója Hollósy Tibor mutatta be az érdeklődőknek, külön kiemelve az egészségesebb táplálkozás irányába tett stratégiai lépéseiket.

 

              

 
A 2018 egy jubileumi év a Vitafort sertés programjában, hiszen pont 10 évvel ezelőtt lépett be a piacra a Youpig termékcsalád. Ennek a 10 évnek az állomásait és történetét foglalta össze előadásában Sándor Szilvia (Neovia by InVivo) majd zárásként  kollégáink, Balla Gyula, gyártmányfejlesztési sertés szakspecialista és Palatinus Imre, sertés szakspecialista az elért eredményeket szemléltette a számok tükrében.
 

   
A közel 100 érdeklődő mindkét helyszínen (Szolnok és Velence) tartalmas beszélgetéssel és finom falatokkal zárta a szakmai napot.
Köszönjük meghívott előadóinknak, hogy színvonalas és érdekfeszítő előadásaikkal hozzárjárultak szakmai napunk sikeréhez.

Partnereinknek ezúton is köszönjük, hogy megtiszteltek részvételükkel. Egy-egy ilyen jól sikerült közös munkanap után már a jövő évi terveken gondolkodunk!


Szegszárdy Imre,
értékesítési igazgató
Vitafort Zrt.