Hírek > Országszerte nagy érdeklődés kísérte a Vitafort sertéstakarmányozási szimpóziumát

2020 maj 19


Egy kis statisztika

Országszerte nagy érdeklődés kísérte a Vitafort sertéstakarmányozási szimpóziumát. A négy helyszínen megrendezett szokásos szakmai fórumunk idén közel 100 vendéget fogadott. Ez közel 50 gazdaságot jelent, csaknem 30 ezer kocát képviselve, ami a hazai jegyzett állomány 15%-a.



Az ilyen rendezvények célja, hogy a meglévő partnerekben erősítsük a felénk való bizalmat és ugyanakkor fontos  új leendő partnereink megszólítása is! Ami felettébb örömteli, hogy a megjelentek fele új érdeklődő és nem partnercég volt.
 
A szakmai program színvonalas előadásokra épült és folyamatosan érzékelni lehetett, hogy a hallgatóság érdeklődéssel kíséri az aktualitásokra épített színvonalas sertéstakarmányozási témákat.
Ebben természetesen oroszlánrésze volt meghívott előadóinknak illetve a Vitafort sertéstakarmányozási csapatának.



Kulik Zoltán, vezérigazgató úr  köszöntőjét követően elsőként Dr. Mézes Miklós professzor úr előadását hallgattuk meg. A tőle megszokott sziporkázó stílusban beszélt a szójafehérje kiváltására alkalmas alternatív fehérjeforrások lehetőségeiről és korlátairól 



Dr Várkonyi Dénes a légzőszervi megbetegedések hatását mutatta be a takarmányhasznosulásra gyakorolt hatáson keresztül.




Eric Schetelat, a francia szakmai partnervállalatunk sertéstakarmányozási vezetője pedig beszámolt az INZO malactakarmányozásban elért legújabb kutatási irányairól és az elért eredményekről.

 

Végül de nem utolsó sorban elismerés illeti regionális sertés szakspecialista kollégáinkat: Balla Gyulát, Bakk Róbertet és Bódy Zsolt munkatársainkat, akik szemléletesen, a napi gyakorlati munkánkon keresztül és konkrét példákkal alátámasztva engedtek betekintést a malactakarmányozás aktuális kihívásaiba.



Szegszárdy Imre
értékesítési igazgató
Vitafort Zrt.