Hírek > Korszakváltás előtt

2020 maj 19


 

 

Nagy István hangsúlyozta: a jövő mezőgazdaságát a klímaválság, az élelmiszerek iránti egyre növekvő kereslet, a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás, a robotok elterjedése jellemzi majd. Kifejtette: 2050-re hetven százalékkal több élelmiszerre lesz szükség a világon, miközben a klímaválság miatt harminc százalékkal kevesebb termőföld és negyven százalékkal kevesebb ivóvíz áll majd rendelkezésre. „Ezeknek a kihívásoknak csak a tudomány segítségével leszünk képesek megfelelni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért szükséges a tudásalapú mezőgazdaság megteremtése.

 

 

Ebben a Debreceni Egyetem a sikeres integrációnak köszönhetően az élen jár, a társtudományok bevonásával utat mutat a megoldások kereséséhez – fűzte hozzá. A 150 éves debreceni agrár-felsőoktatásról szólva elmondta: a másfél évszázad alatt csaknem 15 ezren szereztek agrárvégzettséget az intézmény falai között, az ott folyó oktatásnak köszönhetően a kart jelenleg a világ legjobb 200 képzőhelye között tartják számon. Népszerűségét mutatja, hogy az egységes Debreceni Egyetem agrárkara kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, és 2000 óta megháromszorozta hallgatói létszámát.