Hírek > Hódmezovásárhelyen volt az agrárium színe-java

2020 maj 19


                                                        
         

A XVII. Alföldi Állattenyésztési és Mezogazda Napok az elmúlt évek során a magyar mezogazdaság egyik legjelentosebb szakmai találkozójává vált.  Az idei rendezvényen mintegy négyszáz kiállító vesz részt, a magyar cégek mellett érkeztek vendégek Francia-, Cseh-, Lengyelországból, valamint Romániából és Szlovákiából, a kiállítás díszvendége pedig Horvátország volt. A háromnapos szakmai seregszemlén megjelent a magyar agrárium színe-java.

       

A Vitafort Zrt. felújított standján, a megszokott hangulatban fogadta kedves partnereit.
A folyamatosan bovülo értékesítési csapatunk "újoncai" is kitettek magukért, jelenlétükkel erosítve a látogatókkal zsúfolt stand élénk üzleti tárgyalásait!

Partnerünk, a Dráva Natura céggel karöltve, szabadtéri területen került bemutatásra az egyre nagyobb népszeruségnek örvendo szabadtartásos sertésnevelés technológia. A technológiát már korábban bemutattuk, hamarosan közöljük az azóta eltelt idoszak fontos információit. Figyelemreméltó eredményeik eléréséhez a a Vitafort Zrt. kiváló minoségu, Youpig márkanevu malactápszerekkel járul hozzá, amelyet a francia partnerünk, az INZO gyárt.

         

A XVII. Alföldi Állattenyésztési és Mezogazda Napokat rendezvényt Gráf József, földmuvelésügyi és vidékejlesztési miniszter nyitotta meg, aki a mögötte álló négy évet foglalta össze néhány mondatban: szerinte a magyar mezogazdaság sokat változott, hiszen a struktúra, a technológia, vagy akár az állattenyésztés is igen nagy fejlesztésen és fejlodésen ment keresztül.Az elmúlt három évben több mint 7 ezer állattartó telep épült újjá vagy esett át nagyon komoly rekonstrukción elsosorban a szarvasmarha-, a sertés- és a baromfiágazatban - mondta a miniszter a XVII. Alföldi Állattenyésztési és Mezogazda Napok megnyitóján, ahogy fogalmazott "nagy valószínuséggel utolsó hivatalos szereplésén". A hét év alatt rendelkezésre álló 1300 milliárd forintnyi hazai és uniós forrás közel felét muszaki-technológiai fejlesztésre fordítottuk, ennek felét az állattenyésztésben - közölte a tárcavezeto.

Ezt a munkát a következo években is folytatni kell,ugyanis egy 450 millió fos piac részesei lettünk, ahol komoly hátránnyal, a régi tagországokhoz viszonyítva 25 százalékos támogatási szintrol indultunk el a versenyben. Ez a támogatási szint mára 75 százalék fölé nott, 2013-ra pedig eltunik a különbség - fejtette ki Gráf József. Hozzátette: ezért kellett elérni, hogy a magyar gazdálkodók minél több uniós forráshoz jussanak hozzá.A politikus emlékeztetett rá, amikor átvette az agrártárca irányítását a magyar kifizeto ügynökség az utolsó helyen állt a tagországok között a gazdáknak juttatott források tekintetében, ma holtversenyben az elso, 97 százalékos felhasználási aránnyal.

Hálásan köszönjük minden kedves Partnerünknek, hogy ezúttal is megtiszteltek látogatásukkal!


                              
 

Forrás: MTI

Összeállitotta:
Egervári Ildikó