Hírek > Hét megyében megkezdődött a sertések PRRS-betegségtől való mentesítése

2020 maj 19



                                               

Hét megyében megkezdődött a sertések PRRS-betegségtől való mentesítése.             
Az idén hét magyarországi megyében végzik el a sertésállomány mentesítését a reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómától (PRRS) - mondta Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár Moszkvában.

A mentesítés gyakorlatilag elindult, a Magyar Közlöny 3. számában megjelent az ezzel kapcsolatos rendelet, amely január 31-től hatályos- tette hozzá az államtitkár, aki oroszországi látogatásán nyilatkozott. Hozzátette, hogy részletes tájékoztatót tartanak a sertéstenyésztők számára.

A mentesítés elsők között az északkeleti, illetve keleti országrészben Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéket, míg a nyugati országrészben Vas, Zala és Somogy megyét érinti. Ha az idén befejezik a mentesítést ezeken a területeken, akkor jövő január elsején folytatják a többi megyében. Kardeván Endre azt mondta: ott kezdik a munkát, ahol a legkisebb a fertőzöttség, hogy tapasztalatokat nyerjenek.

A szaktárca szeretné az emberre nem veszélyes sertésbetegségtől mentesíteni az országot. Ennek módjáról Kardeván Endre elmondta: állománycserére is sor kerül, amely állami kártalanítással történik. Emellett védőoltást is alkalmaznak, valamint vérvizsgálatokat is végeznek.

Az államtitkár a sajtóban megjelent téves információkra reagálva kifejtette: messze nincs 30 százalékos PRRS fertőzöttség a magyarországi sertésállományban. A fertőzöttség a háztáji gazdaságokban 3-5 százalékos. Megyénként változik a helyzet, a nagyüzemi sertéstelepeken pedig az elvégzett felmérés szerint 10 százalékos a PRRS betegséggel fertőzött sertések aránya. A vidékfejlesztési államtitkár határozottan kijelentette: senki nem akarja kiirtani Magyarország sertésállományát.

Az országban közel 3 ezer, nagylétszámú sertésállományt tartó telep van. A hét megye 736 telepéből 27-ben fogják elkezdeni az idén a sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától való mentesítést. Emellett a kisebb állományú gazdaságokban is elkezdődik a munka, amelyek száma minimális.

A hét megye mentesítéséhez teljes egészében rendelkezésére áll a pénz. A mentesítés a kártalanítási alapból rendezhető, mivel ez a betegség bejelentési kötelezettség alá esik. A tenyészállomány kivágásakor a vágóérték és a tenyészérték különbözetét 100 százalékosan kártalanítja a magyar állam. Ezen kívül pályázat útján, nemzeti támogatásból megkapják a gazdák az összes vizsgálat és védőoltás költségeit is.

Természetesen a visszafertőzés előfordulhat, de pontosan ezt akarjuk megelőzni, ezért régiókat és lezárt területeket mentesítünk, ahova már csak betegségtől mentes állatot lehet majd beszállítani - mondta az államtitkár.

Kardeván Endre arra is felhívta a figyelmet, hogy például az esetlegesen elmaradt hasznot nem tudják megtéríteni. Ezt azonban a világon soha senki nem teszi meg, ennyit vállalnia kell minden gazdának, mivel a későbbiekben az értékesebb állományt sokkal jobb áron tudja majd értékesíteni a gazda. A reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómától mentes sertésállományok iránt ugyanis nagy a kereslet Európa szerte. Oroszországba például nem is lehet a betegséggel fertőzött sertéseket bevinni sem tenyésztésre, sem vágásra.

A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy bár hosszú évek óta létezik ez a betegség Magyarországon és Európában is, ilyen jellegû mentesítésbe még senki sem fogott bele kontinensünkön. Azért van szükség a PRRS betegség megszüntetésére Magyarországon, hogy tenyészállat-állományunk helyzeti előnybe kerüljön a világpiacon - mondta Kardeván Endre.

Egervári Ildikó
marketing és kommunikáció
Vitafort Zrt.


Forrás: MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája