Hírek > GMO-mentesen az AgromashExpo-n

2020 maj 19


Az Agromash Expo keretében megrendezett tanácskozáson Fejes Ágnes, a Földmûvelésügyi Minisztérium képviselője a GMO-mentességért folytatott küzdelem során elért eredményekről, illetve a közeljövő tennivalóiról szólt.

2005-ben a MON810 GM-kukorica moratóriuma kapcsán hazánk felvetette a termesztés tagállami tiltásának lehetőségét az unióban. 2009-ben holland kezdeményezésre 13 tagállam levélben kérte az Európai Bizottságtól a köztermesztés engedélyezésének tagállami szintre helyezését. Erről egy évvel később született bizottsági javaslat. Végül 2015 márciusában született meg az irányelv módosítás. Tavaly hazánk volt az első, aki átültette ezt a hazai jogrendbe. Ennek eredményeként a GM-növények engedélyeinek területi hatályai továbbra sem terjednek ki Magyarország területére.

A GMO-k élelmiszerként és takarmányként való felhasználásáról, illetve annak tagállami hatáskörbe helyezéséről is született javaslat, de a tavaly októberi Európai Parlamenti ülésen elutasították a képviselők a jogszabálytervezetet, arra hivatkozva, hogy az indokrendszer nincs megfelelően kidolgozva, illetve nehezen egyeztethető össze a nemzetközi egyezményekkel (WTO, EU közös piac).

Tavaly januárban Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszter kezdeményezte a „Szövetség a GMO-mentes Európáért” létrehozását. Eddig 11 uniós és 6 EU-n kívüli ország csatlakozott a szövetséghez.

Ugyancsak fontos lépés a GMO-mentes jelölés bevezetése. Az erről szóló FM miniszteri rendelet várhatóan 2016 első felében lép hatályba. A rendelet jogi bázist teremt majd a GMO-mentes élelmiszerlánchoz, megteremti a GMO-mentes termelés átláthatóságát és nyomonkövethetőségét. Az önkéntes jelölés kiterjed majd a húsokra, a halra, a tejre, a tojásra, a mézre és a méhészeti termékekre, a növényi alapanyagokra, az összetett élelmiszerekre és a takarmányokra.

Forrás: mmgonline


Egervári Ildikó
marketing és kommunikáció
Vitafort Zrt.